DSC_0175Első cicáink Cilike, a fekete és Cirmike, a szürke cirmos cica volt.  2006-ban kerültek hozzánk, amikor Sülysápra költöztünk. Sajnos nem voltak sokáig velünk. Cirmike hamar eltűnt, Cilikét sajnos két évesen megmérgezték.

Nem akartunk több cicát, de sok az egér a környéken, így kaptuk Vörcit, a hatalmas, kedves vörös kandúrt. 2011 és 2012 között élt velünk. Mi is, a kutyusok is nagyon szerették, sajnos elütötte egy autó.

Ezután került hozzánk 2012 őszén Perec, a szép ezüstszürke, antiszociális lánycica, és Pocak, a fekete-fehér foltos kandúr. Pocak sajnos már nincs velünk. Perecnek kölykei is születtek 2013 májusában, egyiküket, a kis sötét cirmost, Picurt megtartottunk. Melléjük zuhant be  ősszel szó szerint Foltos, a bamba, de jólelkű fehér-vörös kandúr.

Próbálunk vigyázni rájuk, de cicákra sajnos nehéz.

2015-ben, október elején került hozzánk gyagyás Mici. Luca keresztanyujának anyukájáé volt eredetileg, aki Pestre költözött. A panellakásba nem akarta vinni a cicát. Azt gondolta, hogy nálunk jó helyen lesz…. MI is azt gondoltuk….. Mici viszont fél mindentől és mindenkitől: az emberektől, a kutyáktól, de főleg a többi cicától. Próbálkoztunk kiszoktatni az udvarra,de sokszor padlásra, fára kellett mászni érte,így maradt szobacica. Fő ismertető jegye, hogy fülsiketítően nyávog. Két év alatt bennünket megszeretett, a kutyáktól kevésbé fél,a cicákat még mindig nem viseli el.
2018-ban négy cicánk volt: a 6 éves ezüstszürke,antiszociális Perec, fia, az 5 éves sötétszürke, gyermeklelkű,idétlen Picur, a szintén 5 éves barnás-fehér aranyos, bamba kandúrkánk, Folti és az 5 éves, fekete-fehér, gyagyás Mici.
2018 végén váratlanul itt hagyott bennünket Folti cica, szinte egy időben Tari Józsi halálával. 🙁
2021
Megfogyatkoztunk…
2021 július végén a mindig betegeskedő Perec tűnt el nyomtalanul.
2021 októberében adományt vittünk Gyömrőre, a Kutyamentsvár Állatotthonba, ahol egy csöpp kis cica hozzánk szegődött. örökbe fogadtuk. Puszedli lett a neve. Annyira pici, vékonyka, reméltük, hogy sikerül majd felerősíteni. Azonban hiába vittük orvoshoz, állatkórházba,nem sikerült megmenteni..
Így most 2 cica él velünk:
– a 8 éves Picuri
 – a 8 éves Mici